Megdöbbentő dolgok derültek ki Merkelről! Ezt mindenkinek tudnia kell!

Megdöbbentő dolgok derültek ki Merkelről! Ezt mindenkinek tudnia kell!

0

1. Tényleg szeretett KISZ-es lenni? Igen. Mármint FDJ-os (efdéjot), mert az NDK-ban így hívták a kommunista ifjúsági szövetséget. Egy interjúban azt...

1. Tényleg szeretett KISZ-es lenni?

Igen. Mármint FDJ-os (efdéjot), mert az NDK-ban így hívták a kommunista ifjúsági szövetséget. Egy interjúban azt mondta: jól érezte magát az FDJ-ban. Számára ez annyit jelentett, hogy a munkahelyén szemináriumokat tartottak és beszélgettek a többi fiatal kutatóval, de ennek nagyon kevés köze volt a rendszerhez és az ideológiához. Az egész 70 százalékban opportunizmus, megalkuvás volt a rendszerrel. Merkel nem volt tagja a Német Szocialista Egységpártnak (SED), pedig az NDK-ban jóval nagyobb volt a párttagok aránya, mint Magyarországon. A kancellár úgy emlékezett hogy az FDJ-ban kultúros volt, mások szerint viszont agitpropos. A múltjában vájkálók szerint Merkel sok mindent nem mondott el erről az időszakról, de a kancellár azt mondta: azért nem, mert nem kérdezték. Tagja volt például a szakszervezetnek is, mint abban az időben annyian, hiszen így lehetett menni nyaralni az üdülőkbe.

2. Tényleg nem is Merkelnek hívják?

Tényleg nem. Eredeti neve Angela Dorothea Kasner. A Merkel nevet első férjéről kapta. Ritka, de ő ezt a válás után is megtartotta, és később ezzel lett világhírű. Merkel a lipcsei Karl-Marx Egyetem fizika szakos hallgatójaként ismerkedett meg 1974-ben Ulrich Merkellel, aki szintén fizikát tanult. Később együtt dolgoztak az akadémiai kutatóintézetben. 1977-ben összeházasodtak. Templomi esküvőt tartottak, elvégre Angela egy evangélikus lelkész lánya. Kapcsolatuk 1981-re megromlott. Ulrich Merkel ezt később úgy mesélte, hogy számára teljesen váratlanul Angela egy nap összepakolt és elköltözött a lakásból. Egy év múlva békésen elváltak. Merkel 1998-ban Joachim Sauerrel, a Humboldt Egyetem professzorával házasodott össze. Gyermekük nincsen.

3. Tényleg inkább a szaunába ment, amikorkor leomlott a berlini fal?

Igen. Ahogy Merkel később elmesélte, a berlini fal leomlásának napján ő is hallotta Günther Schabowski bejelentését arról, hogy a keletnémetek is utazhatnak nyugatra. Felhívta anyját, majd mivel csütörtök volt, és a barátnőjével minden csütörtökön szaunába mentek, hát akkor is elmentek szaunába. Amikor késő este hazafelé tartott, már nagyon sok ember tolongott az utcán. A tömeggel együtt ő is átment  Nyugat-Berlinbe,  ahol megivott egy sört. Későn ért haza, keveset aludt, de másnap kötelességtudó módon bement dolgozni reggel nyolcra az akadémiai kutatóintézetbe.

4. Tényleg egy rombuszt is elneveztek róla?

Igen. Merkel jellegzetes kéztartását Merkel-rombusznak is nevezik. Azért alakult ki, mert a beszédek közben kellett valamit csinálni a kezével.    Azóta ez a védjegyévé vált.  A két keze által alkotott szimmetrikus forma nyugodtságot, megfontoltságot sugároz. Sokak szerint praktikus is, mert jó tartást kölcsönöz a testnek. A 2013-as választási kampányban elég volt csak Merkel kezét a plakátokra tenni (a jellegzetes kéztartást a választókat ábrázoló képekből, mozaikszerűen rakták ki), de az ellenzék emiatt személyi kultusszal vádolta a kereszténydemokratákat.

5. Tényleg fél a kutyáktól?

Tényleg fél. 1995-ben biciklizett, amikor a szomszéd vadászkutyája megtámadta és megharapta a bokáját. Putyin valószínűleg tudta, hogy Merkel fél a kutyáktól, mégis kétszer is kellemetlen helyzetbe hozta ezzel a kancellárt. Merkel kancellárrá választása után 2006-ban bemutatkozó látogatásra ment Putyinhoz. Az orosz elnök egy plüsskutyát adott ajándékba, és mosolyogva nézte, ahogy Merkel külpolitikai tanácsadója feltűnés nélkül gyorsan kiveszi a kancellár kezéből a nem éppen kedves ajándékot.

forrás: index.hu

► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK! HOZZÁSZÓLNI LENTEBB TUDSZ!

SZÓLJ HOZZÁ


Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!