Vizeletben és székletben fekszenek a betegek a budapesti kórházban

Vizeletben és székletben fekszenek a betegek a budapesti kórházban

0

Budapest - Visszataszító látványban volt része annak az asszonynak, aki beteg anyósát látogatta meg az egyik fővárosi...

Budapest - Visszataszító látványban volt része annak az asszonynak, aki beteg anyósát látogatta meg az egyik fővárosi kórházban.

A legutóbbi, mosdóban talált többnapos holttest után most újabb botrányos esetről számoltak be a betegek az egyik fővárosi kórház kapcsán - írja a Bors.

- "Anyósomat mentem látogogatni még a két ünnep között az egyik fővárosi kórház belgyógyászatára. Sok mindenre fel voltam készülve, de teljesen kiakadtam attól a látványtól, ami fogadott. A férjem édesanyja a fenekétől szinte a nyakáig merő pisi volt, az ágya alatt több liter infúziós folyadék állt. Ránéztem a mellette fekvő idős asszonyra is, és a takarót felemelve ugyancsak borzasztó látvány fogadott: véres széklet és vizelet keveréke volt a lábai között végigfolyva a fehér lepedőn." - nyilatkozta a Borsnak az asszony.

Másnap, amikor ismét látogatóba ment, anyósának egyik szobatársa sem élt.

- "A néni, akiről a fényképet készítettem éjszaka tüdőgyulladásban elhunyt, a másik asszonynak pedig erős zöldessárga színe volt, amikor megláttam. Kimentem, hogy szóljak az ápolónak, aki meg sem nézte a pulzusát, rögtön letakarta egy lepedővel. Semmi empátia, csak az unottság és a nemtörődömség látszik a dolgozók arcán. Félek, hogy anyósom lesz a következő." - mesélte Éva.

Férjével panaszt tettek, de az osztályvezető főorvosnő azt javasolta, hogy menjenek át a fizetős részlegre, ott biztos, hogy jobban bánnak a betegekkel.

FOTÓ :ILLUSZTRÁCIÓ 

► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK! HOZZÁSZÓLNI LENTEBB TUDSZ!

SZÓLJ HOZZÁ


Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!